A légcsavaros repülőgépek idején az eső elsősorban a pilóta látását zavarta. A sugárhajtású repülőgépek korában azonban a csapadék számos más problémát is okozott: különösen a festékrétegeket korrodálja, és károsítja a műanyag, kerámia, sőt a fém alkatrészeket is. A rakéták esetében a helyzet még kritikusabb: egy légkörbe belépő űrhajó számára minden csepp folyékony lövedékké válik.
Az 1950-es években a repülőgép-tervezők korszerűsítették a pilóták túlterheléssel szembeni ellenállásának tesztelésére használt berendezést a csepegéses erózió tanulmányozására.
A kutatók légfegyvereket használtak a nagyobb cseppsebességek eléréséhez. A vízilufikat szuperszonikus sebességgel lőtték ki, hogy az esőben Mach 5 sebességgel való repülést szimulálják.